Miután két verseny is elmaradt a ratyi időjárás miatt, már
nagyon vártam ezt a két hetet. Milánnal meg Rácz Balival jöttünk együtt, és a
British után megyünk tovább Szlovéniába a lengyel openre. Helyileg nagyon közel
van a kettő egyébként, Gemona gyakorlatilag a Stol gerinc végén van, egy
huszassal nyugatabbra pedig a már ismert Meduno és környéke. A hely nekem
nagyon tetszik, szerintem jobb mint Meduno. Van síkvidék is, nagy hegyek körbe,
lehet variálni a feladatokat rendesen.
Mi vasárnap értünk ki, gyors sátorállítás után még
felmentünk lecsúszni egyet, amiből egy bő egy órás repülés lett, este 6kor még
3as lifteket tekertünk felhőalapig. A hétfői nap is jónak nézett ki, de sajnos
a meteoval ellentétben nagyon hamar összeállt és még a fél mezőny a levegőben
se volt mikor először eső, aztán jég kezdett hullani a starthelyen, így
stoppolták a napot. Persze délutánra kitisztult, de ez rajtunk már nem
segített, úgyhogy futottunk egy jót levezetésképp.
Kedden is hamar összeállós időt jósoltak, így a 9es briefing
után egyből mentek fel a buszok. A starthely egy jó 45 perces út, keskeny hegyi
szerpentinen, de a szervezők eléggé toppon voltak, szereztek 22 kisbuszt így
egy körrel felvisznek mindenkit. Gyors
start után 12kor már indult is a feladat, kb nettó 45km, szinte végig kint a
síkságon. A rajtot is jól kaptuk el, a feléig Rács, Milán, Szitto meg én az
élboly tetején vitorlázgattunk. Itt sajnos született egy rossznak bizonyuló
döntés (ami akkor logikusnak tűnt még a korábbi helyismeretből fakadóan is), és
ahelyett hogy fordultunk volna megint kifelé a következő pontra, az egész
élboly ráment a hegyre azzal a szándékkal hogy ott egy erőssel kitekerünk.
Mikor a mögöttünk jövők látták hogy annyira nem adja ők a direkt
útvonalat választották, jól be is előzve ezzel minket. A rövid feladat sok javításra nem
adott lehetőséget, de azért szerintem mindent megtettünk a felzárkózásért, a
végsiklást is jól vállaltam be, nem maradt a végére sok magasságom de parkettán
tudtam menni vagy 10 km-t.
Szerintem senki nem panaszkodhat, első napom 5 magyar az
első 20ban, Sziszi 5, Rács 6, én 12 majd Milán, Vértes, Képes is kevéssel
utánunk tolta be, alig vannak pontban különbségek. Aki szeretne követni minket napközben az
megteheti a livetracking segítségével.
Eredmények, livetracking, videók: ITT
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése