Uccsó nap, kék ég. Mivel a tegnapi napot Milánnal
lenulláztuk (ő légtér sértés miatt), így az aug elsejei nemzeti ünnepen mi is
jobban eleresztettük a gyeplőt. Grillezgetés egy tóparton, majd tüzijáték nézés
Interlakenben és buli hajnalig. Pár óra alvás után korai kelés, pakolás a
délutáni indulás miatt, kecó takarítás, aztán mentünk is fel a hegyre.
A feladat pont úgy indult mint az előző két napon, most nagyon
figyeltem a rajtra így sokkal jobb magasságban értem vissza a hegyre ahol egy
nappal korábban cumi volt. Sajnos még így is nehézkesen ment a kitekerés, de
vígasztalt valamennyire hogy jó néhányan a svájci élvonalból előadták ugyanazt
a kört mint mi tegnap, nem álltak meg tekerni és besüllyedtek nagyon, rengeteg
időt elvesztegetve ezzel. Innen tovább mentünk hátra a nagy sziklák fölé
holdbéli tájon, majd el ÉNYra tavakat nézegetni. Egy-két apró hibával, rossz
helyezkedéssel sikerült még némi hátrányt összeszednem, Milán is itt lépett meg
pár száz méter magasság különbséggel. Mivel megint új irányba repültünk inkább
konzervatív voltam, tekertük a gyengét is kék ég alatt, nagyon nem akartam
alacsonyra kerülni. Innentől igazából elég egyértelmű volt, volt festék is
bőven előttünk. Végül a hét termikéből kiszállva (vaj sima 4es) elindultam a
cél felé, idegrendszerem állapotától függően toltam a gázt neki (rázott egész
nap és a 3 óra alvás sem segített). Milán még rátekert valamennyit, így én 24,
ő 25-ikként ért be. Nem rossz, de volt már jobb is.
Ugyan nekem pontot nem nagyon fog adni ez a verseny, de a
hihetetlen tájért amiért jöttünk abszolút megérte, rég nyomkodtam ennyit a
fényképezőt versenyen. Az első két törölt nap furaságától eltekintve a
szervezés hibátlan volt, a bulin olyan vacsi volt amilyet még versenyen nem
nagyon láttam, a felszállítás kényelmesen felvonóval ment, sör várt minket a
leszállóban, szóval kitettek magukért :)
Most egy laza 7 órás út task után, éjjel sátor verés, majd
irány a hq. Ma kezdődik az Italian Open, immár kibővített csapattal.
Eredmények ITT
Végül a 94 főből én overall 30ik lettem, Szilárd 38, Milán 42, Tóni meg a pech széria végén 87.
1 megjegyzés:
köszi a beszámolókat, jó volt. én olvasom mindig. Medunoban majd hanyagolod a nullázást, és minden rendben lesz.
Megjegyzés küldése