A késő éjszakába nyúló sátorállítás, majd 7kor kelés és
szétszedés (tele a kemping), valamint a beígért stabil, nem túl jó idő kicsit
kedvetlenné tett minket. A szervezés se egy svájci óramű (egy busszal, három
körben tudnak minket felvinni), angolul is kevesen tudnak, de azért csak
sikerült a regisztráció is.
Valamivel 60km alatti feladat született, start után tizenpár km balra el a kisebb dombok fölé,
majd vissza és jó nagy cikkcakk a síkság felett meg a gerincen, vagy 6
fordulóponttal. Kb 1500on az inverzió megállított minden liftet, de addig egész
erősek (és rázósak) is voltak. Az elején nagyon óvatoskodtam, mert leszálló sem
volt sehol, a szétszóródott mezőny az életéért küzdött, tekertünk mindent.
Sajnos Béci és Tóni itt behúzta a fekete pétert, egy busznyi emberrel együtt
lerohadtak.
Ahogy visszaértünk a hegyre minden bejavult. Előttem egy 25
fős élboly, mögöttem kis szünet után szállingóztak az emberek. Gyakorlatilag 30
km-en át üldöztem őket, lehetetlennek tűnt utolérni. Aztán többször láttam az
egyik Valicot saját útját járva alacsonyan karcolgatni, volt h rávállaltam én
is és be is jött. Az egyik síkság fölé kiszúrás előtt meg akkora malacom volt h
röfögött, 9.7 maradt a varióban, katapult :)
A végére jutott még kis taknyon csúszás, a nap győztesek
durva végsiklást vállaltak alacsonyról, én óvatosabb voltam, de így is jól
sikerült, szerintem 15 környékén értem be (mint később kiderült 19). Utánam nem sokkal Rácz, Milán majd
Szilárd is, szerintem első napra egy olasz openen ilyen mezőnyben nem nagyon
lehet jobbat kívánni. Magam részéről nagy hibákat nem vétettem, elégedett
vagyok a mai teljesítményemmel.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése