Ma is nagyon hasonló volt a meteo, picit alacsonyabb
alappal. Mivel féltek az összeállástól ezért a környéken írtak ki egy
cikkcakkot hetven valahány kilométerrel. Start ugyanaz mint tegnap, de az első
negyed órában alig tartott a hegy, páran lerohadtak és nekem is volt aggódni
valóm, meg az egymás leszorítgatása a hegyről sem tetszett nagyon. Még így is
odaértem időben a pylonhoz és kb 20 percet vártunk felhőalapon a startra.
Az elejét jól kaptam el, mentünk a nagy kopasz hegy felé
északnak, majd vissza délnek. Milánnal egész jó helyen toltuk, párszor picit
lemaradtam de mindig sikerült visszakapaszkodni a csapathoz. Amikor másodjára
értünk a kopasz hegyhez követtem el egy nagyobb hibát, ahelyett hogy mentem
volna a saját fejem után és egyből rámentem volna lejtőzni a hegyet a
fordulópontig, nekiálltam a többiekkel tekerni valami gyengét. Persze nekem még
annyira sem adta mint nekik, itt vesztettem legalább 5-10 percet ezzel a mutatvánnyal.
Végül nagy nehezen a kavicsos hegyoldalban rázódva elértük a pontot, innentől
már csak hátszélben kb 20 km-et kellett megtenni a célig. Sajnos Milán itt
ráült a hegyre, majd csak egy órával később tudott újra elstartolni :) Béci is
valahol ezen a környéken szállt le, pedig a hátralévő táv már nem volt akkora
kihívás.
Azért majdnem sikerült lerohadnom egy völgy átütésnél, de
szerencsére volt még pár ernyő körülöttem és kitúrtunk egy jó kis négy métert.
Itt nagyon gondolkodtam, hogy a lemaradásomat látva átvágok a hegyen, kitekerek
a starthely mögötti gerincen majd onnan a cél, de mivel ott nincs leszálló, és
senki nem ment arra inkább a biztos mellett döntöttem. Szerintem jó eséllyel
működhetett volna, csak még nem érzem úgy a második EB-s napomon hogy nekem
kell feltalálnom a spanyol viaszt :)
Én kb 25be saccoltam magam, a célban kellett szomorúan
tudomásul vennem, hogy valahol elment még egy nagyobb boly akit nem is láttam,
így a 19 perc amit az elsőtől kaptam csak az 55ik helyre volt elég.. Ez még
mindig vállalható teljesen, pláne az összetettben a 27ik helyem, de azért
azon leszek hogy javítsak még. Laci eléggé beragadt, kb egy órával később de
tisztességesen beverte a célba, Balázs meg inkább bivakolt egyet és 300 méter
mászás után Milánhoz hasonlóan újra startolt, majd berepült a célba :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése