Egy tegnapihoz hasonló cikk cakk feladatot írtak ki, elég sokat kellett a völgy felett repülni. A pylon ugyanaz volt mint tegnap, B04 pont két km, enter cilinderrel. A helyezkedés ugyanúgy kezdődött mint tegnap, de sajnos a feladatkiírók nem számoltak azzal, hogy sokáig nem sütött a nap, ezért lassabban indult az idő. Jó darabig nívóban küzdöttünk, kerülgettük egymást a tömegben, de aztán lassan csak kirúgta magát az idő. A startot közepes helyzetből kaptam el, majd a 105 fős mezőny egyszerre indult meg a nagy kékségben a völgy végén lévő pont felé. Mire odaértünk, viszonylag alacsonyan kezdtünk a gyengében egerészni, de a mezőny jó része hamar megunta, és elindultak visszafele a következő pontra. Az én magasságomból, az idő lukasságát alapul véve nem mertem elindulni, inkább hátrafelé sodródtam a nagy kopasz hegyre. Itt szép lassan megtaláltuk a bikaságot, vagy 4-5 ernyővel (Tónival együtt) kitekertünk szép lassan 2600ig. Ekkor visszanéztem, és az elindultak jó része mind berohadt a völgybe (sajnos Béci is itt szállt le), pár ernyő tudott lassan kitekerni, így a körülményekhez képest viszonylag jó helyzetből indultunk az élboly után. Bélánk nagyon önzetlenül a földről adott tippeket merre adja jobban az elejének, így neki mertünk vágni a völgynek visszafelé is. Erős liftekkel gyorsan haladtunk, már a pontot megcsinálva futottunk össze Gyurival, majd Árpival is.
Kicsit bosszantott, hogy 5 percet kaptam attól a 6 ernyőtől akiktől csak a végén szakadtunk le, de így is elégedett vagyok a 19edik helyemmel. Azzal hogy a legelején nem a legjobb pozícióból indultam elment az első 10 hely, de utána már nagyot nem hibáztam, kihoztam belőle amit lehetett. Tóni huszadikként nagyot lendült előre a tegnapi malőr után, de a többiek is szépen beértek. Ezzel feljöttem az overall 10. helyre, ami nagyon elváráson felüli. Mivel minden nap nagy beérések és nagy bukások vannak, nem lehet ráülni az eredményre, az utolsó napig menni kell, lehetőleg nagyobb hiba nélkül. Holnap, holnapután esőt mond a meteo, de már nem vagyunk biztosak semmiben.
Tracklog ITT
Eredmények, live tracking link az előző postban.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése