Később délutánra megint erős zivatarosodást vártunk (éjjel is csattogtak a villámok), ezért egy szokásos rövid feladatot csináltak mára. Korai, 11:15ös ablak nyitás, 20 perc tömegben, nulla emelésben tolongás, majd a szemerkélő eső és a beúszó felhőzet után stoppolás.. 
Az egyik fordulópontra kisiklás előtt megsütötte a hegyoldalt a nap, egyből szakadtunk felfele 4+al, 1500ról azt hittem innentől már kolbászból lesz a kerítés. A hosszabb siklás után (amikor már az uccsó előtti pontra mentünk), megint teljesen bezárt a felhőzet, küzdöttünk mint disznó a jégen. Az élbolyt még láttam a napsütésben meglépni, nekünk a túlélés maradt. Amikor én talaj plusz 100 méter körül elkaptam valamit, muszáj volt azt tekergetve vissza sodródnom a hegyre. Csatlakozott hozzánk Sziszi is azzal a különbséggel, hogy míg nekem 400 méter hiányzott a pontig, addig ő a nullázgatásban magasabbra került és a kigirhelés előtt még éppen meg tudta csinálni. Jó néhány kilométert sodródva, a full zárt felhőzet alatt kitekertünk Bécivel 1100 körülre, majd újra rácsúsztunk a pontra. (Tóni bár szintén megcsinálta ezt a kritikus pontot, sajnos kitúrták utána alacsonyan, neki nem adta tovább). Innen láttuk hogy még meg kell állni tekerni, de a helyenként kisütögető napon úgy gondoltuk nem lesz gáz kimenni a síkságra az utolsó pont felé. A szembeszél és a türelmetlenség megbosszulta önmagát, a pontot éppen elérve (2,5kmre a céltól) összeért a lábunk az árnyékunkkal. Kicsit türelmesebben (ekkor már nagyjából mindegy lett volna mikor érünk be, kaptunk volna vagy 20 percet így is az elejétől) ha visszamegyünk a hegyre újra kitekerni simán adta volna, de így döntöttünk és nem jött be. Eléggé lelombozó az elmúlt napok fényében, de még meg kell tanulni úgy végigrepülni egy versenyt, hogy nagy hibát nem vét az ember. Ezzel az összetett helyem nagyon elúszott, részleteket még nem tudok de minimum 400 pontot bukunk ezen.
Zárt felhőzet alatt szallítottak fel minket, de bizakodóak voltunk. Sajnos csütörtöktől egyre több esőt ír, ezért hogy meg legyen a legalább 3érvényes nap fontos volt a mai. 
Sziszivel a feléig szinte együtt mentünk, Béci se volt sokkal mögöttünk. Én eléggé parrantottam 800 méterekről mindig tovább siklani, de nagyon nehéz volt rendesen kitekerni, illetve sodródtunk is kifelé menet az erős szembe szélben. Egy majdnem lerohadás után (megint megfogadtam hogy nem indulok el alacsonyról siklani az enzokkal..) Nyűglődve elsodródtam a köv pontig, majd vissza a hegyre. Itt picit meglépett Szilárd, de amikor újra a síkság felé vettük az irányt be is értem. Sajnos az ő termikük szétesett, Sziszi még a leszállóig vissza csúszott, de tovább már nem adta neki. Én jó ütemben hagytam ott egy bolyt viszonylag magasan (1100 körül..), ezzel utolértem egy újabb kis csapatot. 1200ig megint fel, majd mikor a köv pontra siklottunk rá, leesett hogy a 3 enzo meg egy icepeak6 nem fog már tekerni, nekem viszont meg kellene állnom.. Még két fp volt hátra, a műszer pedig -100pár métert írt, ami általában (részben szembe szélben) édeskevés. A hegyre visszamenni túl sok idő lett volna, gondoltam úgy is találunk még vmit a síkság felett. Az utolsó másfél kilcsin láttam hogy nem lesz meg, a zabszem bennem volt, de szerencsémre egy alacsonyan elszakadó termik még emelt rajtam, így meglepetésemre cél lett belőle :) Ez már önmagában öröm bódottá, de hogy alig voltak előttem (kb vhol első tízben vagyok) az elég bikaság. Béci úgy 20 perc múlva érkezett, Tóni meg elkallódott még viszonylag az elején sajnos.
Szóval fél év szünet után újra versenyen nyomom a gyorsítót, ezúttal az olaszországi Medunoban, elég gyatra meteo előrejelzéssel. A hely gyönyörű, szép nagy füves starthely, a hegyek előtt pedig síkság. Tudni kell róla hogy ez az első verseny amit itt rendeznek, de a hely tökéletesnek tűnik. Nem mentegetőzés képp, de sajnos a sok tökölés miatt még mindig a régi ernyővel tolom, ez már idén nagyon kevés az Enzok és Icepeak6ok közt az elejében lenni.
Tőlem szokatlan módon nagyon jó rajt után (gyk felhőalapról vágtam neki) kezdtem leszakadni a siklógépektől, de nagyrészt egyedül bevállalva a síkságot (szemben a kerülővel a hegyek felé amerre a legtöbben mentek) megint fel tudtam zárkózni hozzájuk. Sajna az utolsó cca 10km-et erős szembeszélben, a gerincen rázódva kellett megtenni. Ez a része eléggé igénybe vette az ember idegeit, a dűznik lee oldalában estem keltem, nem bántam volna ha vannak felhők itt is és maradhatunk kint a lapos fölött. Mivel egyedül voltam itt nagyon belassultam, akik mögöttem jöttek kimentek a hegy elé majd ott felestek az űrbe, amivel Béci is nagyon jó ütemben zárkózott fel.
Maga a task nagyon hasonló az előző napihoz, mivel erősödő szelet jósoltak északnak kellett menni a gerincen, majd valahol át Citrusdalra, onnan pedig északnak ugyanabba a célba (PG8) ami az első napon is volt (és ami előtt akkor beégtem). Az időjárás is nagyon hasonlóan indult a tegnapihoz, az inverzió miatt 1100m fölé nem nagyon lehetett kerülni, emiatt volt némi tolongás most is, de a nagy start cilinder miatt azért jobban eloszlottunk. Persze ment a szokásos helyezkedés, Milánnal az utolsó 10 percet kicsit benéztük, egy jó nagy csapat indult neki a fejünk fölül startnál, rögtön le voltunk maradva egy termikkel. Szerencsénkre ahogy nagyon alacsonyan a síkság felett megcsináltuk a cilindert rögtön ott volt egy 3-4 méter, amit én végig se vártam, annnyira be akartam hozni az élbolyt. Viszonylag alacsonyan rásiklottam a gerincre, félgáz, és szinte tekerés nélkül toltam a hegyen bukdácsolva a mezőny után. Ez a művelet annyira jól sikerült, hogy az egész követő csoportot magam mögött hagyva kb 1-2 percre megközelítettem az élen repülőket, amint épp termikre várva keringtek, hogy át tudják ütni a hegyet Citrusdal felé. Pechemre mire odaértem pont kitekertek és elindultak, én pedig a hajamat téptem hogy 5-10 percig kellett szenvednem ugyanott mire jött még egy lift, amivel utánuk tudtunk indulni. Sajna eddigre mindenki beért akit megelőztem (itt csatlakozott Milán és Peti is újra), de legalább nem egyedül kellett nekivágnom a lerohadós lee oldalnak. 
A város viszonylag könnyen megvolt, innen viszont lehet hogy a kelleténél kicsit óvatoskodóbban repültem, nagyon féltem hogy a völgy megint nem fogja adni. Páran le is rohadtak, de annyi festék volt mindenfele, hogy végül nem oldalaztam ki teljesen a keleti oldalra mint ahogy terveztem, hanem mentem arra ahol emelni látszott. Kis izgulással a végsiklásra se hagytam most annyit, muszáj volt sietni mert láttam hogy az eleje nagyon elment, de aztán pár száz méteren beértem, a cél felett már minden emelt. Peti kb 4 perccel utánam érkezett, Milán sajna beragadt és vagy fél órával később, de megvolt neki is a cél. (Tóninak előző este óta fájt a hasa ezért szinte rögtön start után le is szállt, nem érezte jól magát, de estére ez is rendeződni látszott). Ugyan 21ik lettem, az elsőtől én is kaptam majd 20 percet, ami kb 710 pontra lett elég.
Így három érvényes nappal be is állt a verseny végeredménye: Én 15ik lettem, Peti megtáltosodva az új ernyőtől és nagyon taktikusan repülve 17, Milán 3x, Tóni 7x, Évi pedig 97 (meg kell jegyezzem nagyon jól kezelte Évi az összes plusz feszkót ami a versennyel jár, a néhol igen rázós időt, tömeget, reméljük jövőre is erősíti a női mezőnyt!). A helyezésemmel összességében teljesen elégedett vagyok, hibákat még mindig vétek (a rajtolás a leggyengébb pontom ahogy látom), de talán egyre összeszedettebben repülök, kíváncsian várom mit hoz a következő szezon egy új ernyővel :)
Megint zárt felhőzetre keltünk, bár sokkal világosabb volt mint az előző két napon. Egyből jött az sms, hogy senki ne késsen, felszállítás 9kor, repülni fogunk. Eleinte a lengedező hátszélben, hidegben nehezen osztottuk a szervezők lelkesedését, de szerencsére igazuk lett. Két feladatot is kiírtak, mert nagyon bizonytalan volt a szél előrejelzés, majd végül kettő órás starttal egy 60 körüli cikcakk született. A start a szokásos balra Porterville 2km exit cilinder, majd tovább délnek egy pont, vissza a falu felett vagy 30km a lapos felett északnak majd újra Porterville mint gól. 
Az első pontot kb 2 km-el mögöttük csináltam meg, majd egy rosszul időzített elindulással egyedül maradtam. A talaj felett 140m-el jött a megváltás, majdnem rövid napot csináltam, de szerencsére egy 4m-el kitekertem alapra és üldözőbe vehettem az elejét. Kb 10km múlva legnagyobb meglepetésemre azt vettem észre hogy egy körön tekerek Milánnal, Tónival és Petivel, innentől nagyon jól lehetett a bollyal haladni. Porterville előtt kb 5-6 km-el elég alacsonyra kerültünk, páran akik előre mentek le is rohadtak, én még visszaértem az emelésbe amit mellettem túrtak ki. Milán még jobban kapta el, így fölém került kb 100 méterrel. Nekem a műszer még 9es körüli siklószámot írt a célra, de a boly nagyja kiszállt és elkezdte a végsiklást. Mivele eddig szembe szél volt, én nagyon nem akartam lenullázni a napot, még vagy fél percet tekertem Petivel mire utánuk indultunk. A francia nagykártya is azt nyilatkozta utólag, hogy nagyon benne volt egy lerohadás ha bekapnak egy leáramot, de szerencséjük volt és mindenki éppenhogy elérte a leszálló szélét (köztük Milán is), így kb ők tizen az elsők, mi Petivel rögtön utánuk (kb 10-11). Sajna Tóni pár km-el a vége előtt benézte és leszállt, pedig végig együtt repültünk, majdnem teljes a magyar csapat sikere :) Szegény évi egy fűződős csukás után leszállt, de tapasztalatához mérten nagyon profin oldotta meg a dolgot.