Mára teljesen lenyugodtam, elkönyveltem a tegnapi (meg az azt megelőző) bukót, úgy mentem fel a starthelyre hogy tolni fogom amennyire lehet, legalább csapatban hozzunk el egy érmet. Ambiciózus 73km-es feladatot kaptunk, kis változatosság képpen végre nem dél felé. Balra el a gerincen, majd a síkság felett irány a Prilep melletti hegy - mától darálóként vonul be a siklóernyőzés történelmébe -, majd délre le a lapos felett, aztán vissza a célig ami egy használaton kívüli sportreptér. Mivel azért az alapszél mára is északias volt, látszottak már az elején a buktatók. Tavaly az egyetlen dobálós rész arrafelé volt amerre most küldtek bennünket, balra be a hegyek fölé, és most sem kellett csalódnunk. 
Szerencsére jól helyezkedtem, gyakorlatilag a legjobb, legmagasabb pozícióból csináltam meg a pylont. Ugyan alacsonyra kerültünk, de voltak felhők és gond nélkül tekertünk tovább az első fordulópont után. Mivel középen csak a kékség volt, mi balra tartottunk és a hegyek fölött próbáltunk a Prilep pontra oldalazni. Vértessel mentünk szépen az élbollyal, de hiába a szép felhők és a gondos tervezés, mire Prilepig elvergődtünk nagyon leszopódtunk. (sajnos Milán meg Peti még rosszabbul járt, ők bevállalták a kéket de nem nagyon adta nekik). A pont egy sziklás kopár hegyen volt, és a terv szerint az északi oldala kellett volna hogy tartson. Persze a szél nem olvasta a reggeli meteót, beragadtunk vagy fél tucatnyian (addigra Rácz is) egy kis dombra, ami kb kétszeresen volt rotorban. Én úgy saccolom háromnegyed órát csesztem itt el, pár enzot láttam eltűnni, de leginkább csak rohadtak le körülöttönk az emberek. Kínomban bementem a szemközti hegyre, hátha jobb lesz, de a turbulencia új értelmet nyert, gyakorlatilag a koncentrációm 80%át az kötötte le hogy a fejem felett maradjon az ernyő. Szerencsére a 400 méteres cilindert lejtőzéssel elértem, majd menekültem ki onnan, akár a lerohadást is vállalva, az nem fehér embernek való volt amit ott kaptunk.
A kisdombra visszasiklásból viszont találtam egy stabil két métert, immáron kényelmesen a következő pont felé sodródva tudtam kitekerni 2000 környékére. Rács csak egy fél órával később, Vértes sajnos másfél óra szopás árán sem érte el a pontot.. Én egyedül mentem hátszélben az utolsó fordulópont felé, de tudtam hogy utána 12km erős szembeszelezés van hátra a teljes kékségben, egyedül. Elég reménytelennek tűnt, de egy két kósza ernyőve még találkoztam, majd egy vaj sima ajándék 3,5méterrel kitekertem, és 5-iknek toltam be a célba. (mellesleg ugyanaz a cél, ahol tavaly 100m híján nem értem be.). Nyolcan voltunk bent, a task comittee eléggé elszámolta magát az időjárással.. Sajnos végül Rácz Bali sem jutott be, a céltól nem messze szállt le tizedikként, míg Vértes 16, Budai Peti 28.
Mit ne mondjak, pontban ez ugyan már nem fog segíteni rajtam, de a lelkemnek nagyon jót tett ez a nap. Csapatban őrizzük a helyünket, illetve remélem hogy lesz holnap is még érvényes nap, mert Bali azért ennek ellenére esélyes maradt egy éremre. Sajnos a vacsinkat már dörgés, villámlás felhőszakadás mellett fogyasztottuk, de holnapra még kitisztulhat. Köszönöm a bíztatást, az sms-ek is jól estek! :)
